Magamról

Petrőczy Dániel vagyok, 1984 augusztusában születtem, azóta keresztúrinak mondhatom magam. Rákoskeresztúron töltöttem a gyermekkorom, a Pál Apostolban kezdtem az iskolát, mi több, az első diákmunkás élményem is a közeli hipermarkethez kötődik.

Feleségemmel a „Bakancsosnál” lakunk, így tapasztalataim és érdekeim megegyeznek az itt élőkével. Önkormányzati képviselőként is az itt lakókért és közös otthonunkért, ezért a városrészért kívánok dolgozni.

A kétezres évek közepén Riz Levente polgármester úr kérésére kezdtem el a kerületi ügyekkel foglalkozni. Kezdetben az Ifjúsági és Sport Bizottságnak voltam a tagja, majd 2010-ben és 2014-ben is megválasztottak a rákoskeresztúri lakók képviselőjüknek.

A mindennapi kutyasétáltatások, boltba járások alkalmával kapom a legtöbb és legvalódibb visszajelzést, kérést, ami a városrész és a lakók érdekét szolgálhatja.

Szeretem Rákoskeresztúrt, szeretek itt élni.