Ahogyan Polgármester úr is jelezte Rákosmentén is elindult illetve el fog indulni a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés előremutató szolgáltatása. Egyelőre három féle hulladékot lehet majd két kukába válogatva gyűjteni a műanyagot, a fémet és a papírt.
Sajnos, ezzel a talán legnagyobb gondot okozó, üveggyűjtő edények még a közterületeken maradnak. Ezek környéke, a „gyűjtögetők” tevékenysége miatt, nagyon balesetveszélyes, mivel a kiömlő üvegtörmeléket a szabálysértők nem viszik el. Remélem ez a helyzet és az üveggyűjtő edények környezete is változni fog.
Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés… Az edényeket az FKF biztosítja, minden háznál egy papír és egy műanyag/fém gyűjtő edényt. Kertes házas övezetben egy-egy 120 literes, míg a lakótelepi társasházaknál egy-egy 240 literes edény kerül, került kihelyezésre. A tegnapi nap folyamán megtartott közösképviselői fórumon ezzel kapcsolatban több probléma is napvilágra került:
– Míg a kertes házas körzetekben egy családra jut egy-egy 120 literes edény, addig a társasházakban minimum 10 lakásra jut egy 240 literes gyűjtő, de van ahol 25, 50 vagy akár 100 lakásra jut egy-egy ilyen gyűjtő edény. Ez kevés, még akkor is ha gyakoribb az ürítés! De az FKF tájékoztatása szerint ennyi hulladékgyűjtő edény jár… Ezzel az FKF, a közterületekről a társasházakba tolta be a szelektív hulladékgyűjtő szigeteken mellérakott hulladékok problémájának egy részét.
– A szemétdomb effektus elhárítására a jól működő társasházak saját pénzükön zsákokat vásárolnak és abban folytatják a gyűjtést. Ez darabonként csak pár száz forintba kerül, de éves szinten komolyan megterheli majd a társasházak kasszáját.
– A szelektív hulladékgyűjtő edények elszállítása a kommunális kukákkal egy napon történik, de nem egy időpontban! Szintén a tegnapi közösképviselői fórumon hangzott el, hogy az edények ürítése egy napon, de 3 külön időpontban történt meg. Gyakorlatilag egész nap közterületen álltak nyitva a szelektív hulladékgyűjtő edények, alkalmat adva a „gyűjtögetőknek”, hogy szinte megerőltetés nélkül jussanak hozzá az értékesíthető hulladékokhoz.
– A társasházak egy része az épületen belül helyezte el a szelektív hulladékgyűjtő edényt, míg egyes társasházak a ház előtt leláncolva tartják a kukákat. Ez nincs megfelelően szabályozva, a társasházak döntésére van/volt bízva, hogy hol helyezik el az új kukákat. A külső elhelyezés fölveti számomra annak a lehetőségét, hogy a szelektív hulladékgyűjtő szigetek problémáit csak elaprózzuk, míg az elégtelen mennyiségű gyűjtőedény benti használata tűzbiztonsági problémákat vet föl.
Kérem, hogy ezeknek a problémáknak az elhárításában az önkormányzat megfelelő tisztségviselői legyenek a lakótelepi társasházak segítségére.
Köszönöm!
Napirend utáni hozzászólásként elhangzott a képviselő testület 2013.05.23-i ülésén