Ma lezárult a Szociális célú városrehbilitáció Rákosmentén című projekt társasházi előkerteket érintő része.
Rákosmente képviselő testülete a mai napon, az utolsó három pályázatot is megszavazta, így mindenhol elindulhat a munka. A már eddig megszavazott pályázatok közül van olyan ami már szinte befejeződött, vannak folyamatban lévők és olyanok amelyek a most megszavazottakkal együtt indulhatnak majd el.
Ma két, a 3-as körzetet érintő pályázatot támogatott a testület: Megszépül az Akácvirág utca 30-34 környéke és a Pesti út menti sétány.
Az Akácvirág utcai társasház környezetét eddig is rendben tartó lakók ezúttal nem saját zsebből, hanem a pályázati pénzből szépíthetik meg a ház környékét. Régóta tervbe vett ültetéseket végezhetnek el, hamarabb, mint gondolhatták volna. A természet téli pihenője előtt, a tervek szerint minden munkafolyamat véget ér, így a tavaszt már a megújult kerttel várhatja a ház.
A Pesti út 149 és 161 közötti földszintes üzletek előtti betonos és aszfaltos felületek szépülnek majd meg. A nagy beépített felületeket zöld sávval törik majd meg, mindezt úgy, hogy parkolóhelyeket nem vesznek el. A 4 tízemeletesből kettőt már fölújítottak, így itt volt az ideje, hogy a környezetük is megszépüljön. Rákosmentén egyedülálló módon zöldfelületet veszünk vissza, reméljük a továbbiakban lesz még ilyenre példa.
Az előkertes projektek jelentős része a 3-as körzetben valósul meg: Az evangélikus templom környezete, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház előtti park, a Pesti út melletti beton felületek és a Gyökér utca 25-27 valamint az Akácvirág 30-34 társasházak előkertjei szépülnek meg pályázati pénzből és a helyiek erejéből.
“A Pesti út 149 és 161 közötti földszintes üzletek előtti betonos és aszfaltos felületek szépülnek majd meg. A nagy beépített felületeket zöld sávval törik majd meg, mindezt úgy, hogy parkolóhelyeket nem vesznek el. A 4 tízemeletesből kettőt már fölújítottak, így itt volt az ideje, hogy a környezetük is megszépüljön. Rákosmentén egyedülálló módon zöldfelületet veszünk vissza, reméljük a továbbiakban lesz még ilyenre példa.”
hurrá, Köszönjük. (A játszótéren víz? teljesen tönkre ment a fű a nagy melegben. H
bocsánat önállósult
HURRÁ Köszönjük szépen. Ami eddig elkészült is nagyon klassz.
Szóval a játszótéren, ha lenne lehetőség, lenne aki néha locsolna. 🙂
Kedves Erzsébet!
Dolgozom a megoldáson, remélem hamarosan jó hírrel szolgálhatok Önöknek!