Zöldülő Rákoskeresztúr

Bár ősz van, Rákoskeresztúr idén októberben zöldell, sőt zöldül.

Nyáron a Pesti út déli oldalán került kialakításra az elhanyagolt járda helyett egy szép zöld sáv, ezen a héten pedig a szerviz út és a boltok közötti aszfalt és beton felületek zöldülnek meg. Kedden felbőgtek a gépek, a betonba martak és hatalmas darabokat haraptak ki a sivár felületekből. Jelen pillanatban a szegélyek építése folyik, de a hétvégén pedig már az ültetésé lesz a főszerep. A szervező, a Rákosligeti Polgári Kör, Zöld17 csoportja pénteken délután 14 órától várja a segítőkész rákoskeresztúri lakókat, hogy együtt ültessék el a fákat, bokrokat és egyéb növényeket. Szombaton délelőtt a munka folytatása mellett játszóház lesz a gyerekeknek a pesti út 155-ös játszótéren. Így amíg a szülők ültetnek, a gyerekek szórakozhatnak.

Az októberi ültetéseknek ezzel még nincs vége: október 29-én reggel kerül sor a Főtáv és az urbanista.blog.hu által indított Panelbajnokság fődíjának átadására, azaz a növények elültetésére. Az Egészségház utca melletti játszótér és a parkoló közötti elhanyagolt sávot szépíthetjük meg közösen a Főtáv és a Főkert munkatársaival együtt.

Szintén október 29-én de délelőtt egy céges-civil-önkormányzati összefogás eredményeként 150 fát ültetnek majd el önkéntesek és meghívott hírességek.

Még szintén októberben átadásra kerülnek a Szociális Városrehabilitáció társasházi előkertek pályázatának keretében elkészült miniprojektjei, melyek kivétel nélkül Rákoskeresztúron valósulnak, valósultak meg.

Bátran kijelenthetem, hogy 2013-ban Rákoskeresztúr minden eddiginél jobban zöldült, így 2014-ben egy még barátságosabb, még otthonosabb helyen ér majd minket a tavasz.

Ez a szebb környezet nagyrészt a helyben lakók munkájának és akaratának köszönhető.

Köszönöm az eddigi segítséget a helyi lakosoknak és várom őket személyesen is most hétvégén és majd 29-én is!

 

A bejegyzés kategóriája: Cikk
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.