Eltelt 5 év, ma volt az utolsó képviselőtestületi ülés a 2014-2019-es a ciklusban.
Köszönetet szeretnék mondani azoknak az intézményi, hivatali és civil szervezeti vezetőknek valamint dolgozóknak és lakosoknak, akik Riz Leventével és csapatával együttműködve segítették a munkánkat. A munkát, hogy Rákosmente, mindannyiunk otthona, még szebb és még élhetőbb legyen.
Külön köszönetet szeretnék mondani még a rákoskeresztúri lakosoknak, társasházi tisztviselőknek és közösképviselőknek akik odafigyelése és munkája nélkül, biztos vagyok benne, hogy nem lenne ennyi gondozott előkert és lépcsőház. Rengeteg jó példát tudok, tudunk mutatni, hiszen az itt élő tettre kész emberek segítségével lett az elmúlt több, mint egy évtizedben lakóhelyünk rákosborzasztóból Rákosmente.
Még egyszer nagyon köszönöm a sok támogatást és segítséget a magam és frakciótársaim nevében! Remélem, hogy október 13-a után hasonló felállásban folytathatjuk a közös munkát Rákosmentéért!
Csak köszönetet szeretnèk mondani az öt évi munkáért.
Üdvözlöm önöket.